Két éjjeli szekrény meséje, amit szintén a Rejtekkel együtt örököltünk. Egy mese arról, hogy nem szabad kidobni semmit, hogy bármit újjá lehet alakítani, át lehet formálni. Egy műbútornak látszó fiókos szekrénybe is lehet új életet lehelni. Kevés munkával, kevés pénzből nagyot alkotni.
“Éjjeliszekrények” A teljes bejegyzés megtekintéseGombhoz a kabátot
Az egész úgy kezdődött, hogy vettem akciósan egy vichy kockás melamin tálcát, mert tudtam, hogy csupa fehér konyhát szeretnék majd, fekete és fa kiegészítőkkel és ez a tálca pont illett ebbe az elképzelésbe, ráadásul potom áron volt. Aztán megláttam ezt a fotót a pinteresten, a fotón pedig azt a vichy kockás függönyt…
olvasd tovább!Memóriatábla
Annyira egyszerű folyamat, hogy szinte már kínos, hogy bejegyzés születik róla…
Adva volt egy mágneses öröknaptár, amit a házikóval együtt örököltünk. Nem annyira a mi stílusunk, mindenképpen új köntöst szántam neki. Hogy ezt egy kicsit túl akartam bonyolítani, már a magam butasága.
Az új tető
Már a házikó megvételekor tudtuk, hogy van egy kis hibája a tetőnek, kicsit sikerült is alkudni miatta a vételárból. Láttuk a beázás nyomait a falon, láttuk a régi zsindelyen a javítás nyomait. Azt, hogy ennél egy kicsit nagyobb a baj, nem is sejtettük.
olvass tovább!Hálószoba titkok
A felnőtt hálót nem mutattam még sosem, aminek csupán egyetlen oka van: nincs benne semmi különös. Kicsit félkész hangulata van és a design innen még hiányzik.
olvasd tovább!Színes tálkák
A levegőn száradó gyurmának legalább a fele megmaradt, nem tudtam, el lehet-e rakni. Féltem, hogy kiszárad, úgyhogy csináltam néhány tényérkát.
Erről is csináltam fázisfotókat, de ez ha lehet még egyszerűbb, mint a növényjelölők elkészítése, hiszen ilyet mindenki csinált általános iskolában.
Egszerű növényjelölő
A kert még mindig nem azt az arcát mutatja, amit látni szeretnénk, de a karantén ebben is segít, hiszen nagyon sokat tudunk dolgozni rajta. Például készültek új magaságyások, a tavalyi egy, de nagyon sikeres után. Olyan bő termésünk lett paradicsomból tavaly, mindössze néhány tőről, hogy úgy döntöttünk, kibővítjük a repertoárt néhány más haszonnövénnyel. Ehhez viszont meg kell, hogy jelöljük őket, mert hiába gondoljuk azt, hogy tuti megjegyezzük, mit hova, a kellő időben úgysem fogjuk tudni. Nem csak a kertben, mindenütt másutt is rendszeresen eljátszuk ugyanezt, nem egyedi eset. A jelölés pedig nem lehet akármilyen, nem is én lennék, azt hiszem. Mutatom, hogyan készült!
olvasd tovább!Karantén idején
Március 14-én kezdődött… úgy volt, hogy a Nemzeti ünnepet, már-már hagyományosnak mondhatóan, együtt töltjük a nagy családdal a Rejtekben akkor is, ha hideg van. Készültünk nagyon, vártuk a találkozót, de a hírek miatt arra jutottunk, lemondjuk a közös bográcsozást, lévén a szüleink épp a leginkább veszélyeztetett korosztályhoz tartoznak. Nem volt könnyű döntés, de ma már tudjuk, hogy így volt helyes.
olvasd tovább!A tél
Gyakran meglátogatjuk a Rejteket télen is. Van hogy csak egy-egy napra, van hogy egy egész hétvégére, de a téli szünetet is szinte végig itt töltöttük. Van hogy az egész család itt van, van hogy megfogyatkozva, de van olyan is, hogy teljesen egyedül töltök itt néhány napot, feltöltődés gyanánt.
olvasd tovább!A fürdőszoba újjászületése
Egy egyszerű, hétköznapi fürdőszoba volt. Annyira egyszerű, hogy szinte már semmilyen. Egészen rendben volt, tiszta, rendezett, felszerelt, még én is pakoltam bele ezt-azt, de eszembe sem jutott hozzányúlni. Az már rögtön az elején nyilvánvalóvá vált, hogy szükség lesz egy szekrényre, hogy elkerüljük a rendetlenséget. Na, itt kezdődött minden…
olvasd tovább!